A bajnoki döntő második összecsapásán szoros első félidő után a harmadik negyedben kicsit nyílt az olló, de a hajrá elképesztő izgalmakat és dudaszós hazai triplát hozott. Meglepő vereséget szenvedtünk, hiszen a negyedik játékrész elején már 15 ponttal is vezettünk. Nagy bravúrra lenne szükség, hogy fordítsunk. Az 1.negyed Popvics zsákolásával startolt, aztán Váradi Beni kintről talált...Read More
A bajnoki döntő első meccsén csak az első és a negyedik negyedben voltunk méltó ellenfelek. Sajnos szinte semmi nem esett be a köztes 20 percben, így kedden Szolnokon kell javítani. Az 1.negyedben Somogyi szerezte az első kosarat, erre a mi Marvin Clarkunk kintről felelt, 3-2. Aimaq és Subotic középtávolija és Lukács távolija következett, majd Popovics...Read More
Az elődöntő harmadik összecsapásán az első és a második játékrész is szorosan alakult. Aztán a harmadik negyedben döntöttünk és a negyedik játékrészben is rátettünk még egy lapáttal, s ezzel igazán könnyed játékkal jutottunk újra a fináléba. Az 1.negyedben Bognár Kristóf ziccerével szereztünk vezetést, Kristóf újabb kosara után Bigelow hármasával lett 4-7. Büntetőink után 6-7-re változott...Read More
Az elődöntős párharc második meccsén is érvényesítettük erőfölényünket és nagyon magabiztosan győzni tudtunk, Perl Zoltán 21 pontig jutott. A rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén Zalaegerszegen szerepeltünk, a párharc 1-0-s vezetésünkről folytatódott, miután szombaton hazai pályán 94-62-re győztünk. Az 1.negyedben a hazai kedvencek csak 10-8-ig vezettek, onnantól futottak az eredmény után. A kezdeti bizonytalanság után gyorsan rendezte...Read More
Az elődöntős párharc első meccsén, szoros első negyed után léptünk meg és a félidőben már 14 pont volt az előnyünk. A harmadik játékrészben megszórtuk a vendégeket, majd a záró 10 percben Perl és Diggs extrájával ütöttük ki az ősi riválist. Az 1.negyed Clark triplájával indult, majd Garrett és Keller I. reagált, Bognár K. egalizált, 5-5....Read More
A negyeddöntős párharc negyedik meccsét nagyon jól kezdték a hazaiak, j ópár perc eltelt, mire megtaláltuk a fonalat, de így is 8 pont volt az előnyük a félidőben. A harmadik játékrész is nagyon szoros volt, majd az utolsó 10 percben robbantottunk, óriásit hajráztunk és Pongó Marci, valamint Váradi beni tripláival fordítottunk és a legjobb négy...Read More
A negyeddöntős párharc harmadik meccsét kiválóan kezdtük, aztán a második játékrészben zárkózott az Alba. A szünet után megráztuk magunkat, Clark és Perl vezérletével állva hagytuk a fehérváriakat. A záró 10 percben rátettünk még egy lapáttal és kiütéses győzelemmel szereztünk előnyt a párharcban, 2-1. Az 1.negyedet mindkét csapat idegesen, több hibával kezdte, majd Bognár K. és...Read More
A negyeddöntő második mérkőzésének elején igazi dobópárbaj alakult ki, az első negyedben a hazaiak, aztán csapatunk koncentrált jobban és a félidőben minimális előnyt alakítottunk ki. Végig szoros volt a csata, a hajrában és a kétszeri hosszabbításban Vojvoda és Perl vitte a hátán a feleket, majd a huszonegy hazai tripla az Albának kedvezett. Zozó 30 pontig...Read More
A negyeddöntő első meccsén végig vezetve, valamennyi játékrészt megnyerve sikerült diadalmaskodnunk. Hat játékosunk is 10 pont fölé jutott, így magabiztosan várhatjuk a keddi összecsapást. Az 1.negyed elején Clark szerezte az első közelit, Philmore távolról reagált, majd Popovics szerezte vissza a vezetést, 4-3. Philmore a vonalról szerzett pontokat, majd Clark zsákolt, 6-5. Philmore hetedik pontjára Popovics...Read More
Az alapszakasz záró meccsének első 10 percében fej-fej mellett haladtunk az Olajjal, míg a második játékrészben 10 pontos előnyt építettünk ki. Aztán a harmadik negyedben megléptünk, a záró etápban pedig megőriztük tisztes előnyünket. A meccset Popovic 23 ponttal, csapatunk pedig 26/26-tal hibátlanul zárta az alapszakaszt. Az 1.negyedet radovanovic és Somogyi pontjaival kezdte a hazai gárda,...Read More