Milos Konakov: Először is gratulálok a fiúknak, és a stábomnak, mert az elmúlt 2-2,5 napban nem tudtam Szombathelyen lenni, nélkülem készültek ebben az időszakban. Nagyon koncentrált és fegyelmezett 40 percet láttam, elégedett vagyok! A 62 ponton tudtuk tartani a liga legjobban támadó csapatát, akik 91 dobott pontot átlagoltak eddig. Támadásban az elején voltak hibáink, de sikerült ezeket javítani. Kontrolláltuk a lepattanókat, jól járt a labda és folyamatosan tudtuk növelni az előnyt. Végül köszönet a szurkolóknak a támogatásért! Szerdán újabb meccs vár ránk, ahol tudjuk, mi a tét! Mindent megteszünk, hogy győzzünk a Slask Wroclaw csapata ellen.
Matthias Zollner: Gratulálok a Falconak, megérdemelt győzelmet arattak. Köszönet a szurkolóinknak, akik elkísértek minket, és végig bíztattak. El kell mondanom, évről-évre egyre nehezebb a Falco ellen játszani, és ez Gráczer György érdeme, aki képes együtt tartani a csapatat magját, Európában csak így tudsz sikeres maradni, és még így is unikális ez! Van olyan játékos, aki már 2018-ban is sárga-fekete volt, amikor én még Körmenden voltam, szóval tényleg együtt van a csapat. Nekünk még sok idő kell, nem játszottunk jól, de ennek megvan az oka. Új játékos érkezett, akit be kell építeni, a centerünk sérülés után most kezd visszatérni, neki is időre van szüksége. Ebből a meccsből tanulni kell, mert olyan fizikális és gyors a játék, amit sehol máshol nem tapasztalunk meg, tehát ezt egy lehetőségnek kell látni. Tanulunk, mert a következő meccsünk a Szolnok ellen lesz, ahol ennél jobb játék kell!