Perl Zoli extrájával egyenlítettünk: Falco – Szolnoki Olaj 91-85

A bajnoki döntő második összecsapását jól kezdtük, tíz perc után három ponttal vezettünk, majd a félidőben Toro és Perl extrájának hála már 16 volt az előnyünk. A harmadik játékrészt nagy különbséggel hozta az Olaj, így a hajrára már a vendégek fordultak egy pont...

A hajránk nem sikerült: Szolnoki Olaj – Falco 94-79

A pályaelőnyt élvező hazaiak a döntő első meccsén tíz perc után egy, majd a félidőben három ponttal voltak eredményesebbek, mint mi. A második félidőt jobban kezdtük, de így is szinte végig egy labda volt a két csapat között. Aztán a negyedik tíz perc elején elléptek...

Pénteken döntőbe juthatunk: Kaposvár – Falco 81-91

Az elődöntős párharc második meccsét szoros első tíz perccel kezdtük, majd a félidőben már 11 pont volt az előnyünk. A harmadik negyedet szűken megnyerték a hazaiak, aztán a hajrában megint mi voltunk az eredményesebbek és megnyertük a párharc második csatáját is....

A negyedik negyedben robbantottunk: Falco – Kaposvár 97-79

Az elődöntős párharc első meccse szoros első tíz perccel startolt, majd egyre jobban játszottunk, és a nagy szünetig a viszonylag sok eladott labdánk ellenére 8 ponttal megléptünk. A harmadik negyedet szorosan nyerte a Kaposvár, így öt pontos előnnyel vágtunk neki a...