Az év utolsó bajnokiján sokáig jól tartotta a lépést a rekordbajnok, aztán a negyedik negyedben volt olyan időpillanat, amikor 20 pont is volt a javunkra, végül Perl Zoli extrájával simán győztünk.Read More
Az idei BL-szezonunk utolsó csoportmeccsének első félidejében fej-fej mellett haladtunk francia ellenfelünkkel, majd robbantottunk a 3. negyedben, így a hajrá már csak formalitás volt. Megérdemelt győzelemmel búcsúztunk a BL-szezontól.Read More
Az első félidőben egyszer sem vezettünk, aztán összeszedtük magunkat és Tiby extra teljesítményével, valamint Perl kiváló pillanatban szerzett triplájával megérdemelten győztünk Körmenden is.Read More
A feldobás után inkább a vendégek akarata érvényesült, majd összeszedtük magunkat és egyenlő állással vonulhattunk a szünetre, a harmadik negyedben aztán eldöntöttük a rangadó sorsát. Perl és Cowels 20 pontja nagyon kellett a sikerhez.Read More
A feldobás után, az első negyedben jól játszottunk, aztán a félidő hajrájában feljöttek a vendégek. Miután a második és a harmadik játékrészt is megnyerték, nagyon szoros lett hajrá, de megérdemelten győztünk.Read More
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában szinte végig a török csapat irányította a játékot, sajnos ezen az estén csak momentumaink voltak. Már nem juthatunk tovább a csoportból. Az 1. negyed elején Toure zsákolt, ezt Pot egalizálta, 2-2. A 2. perc végén egy gyors akciót fejeztünk be Keller ziccerével, Ugurlu egyenlített, 4-4. Ezután Áki triplája és...Read More
Jól kezdtük a meccset, az első két játékrészt megnyertük, majd Eilingsfeld vezérletével fordítottak az atomvárosiak, de a hajrá és Perl Zoli megint a miénk volt!Read More
Újra az Arena Savariában játszhattunk és ezúttal is jól kezdtünk, majd az első félidő hajrájában még tapadt az OSE. A harmadik és a negyedik játékrészben már csak a különbség és az volt a kérdés, újra összejön-e a 100 pont.Read More
A Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában végig szoros meccset játszottunk, ám a hajrá a hazaiaknak sikerült jobban. Perl, Keller és Pot extrája ma kevés volt a győzelemhez.Read More