Ismét ellátogatunk egy helyi iskolába!

2024-02-21

G

Felkészül az Oladi Általon Iskola!

Csapatunk nagyon büszke arra, hogy hazai mérkőzésein mennyi fiatal, iskolás rajongó van jelen. Mellette mindig fontosnak tartottuk, a fiatalok sportos életmódra való nevelését is. Két évvel ezelőtt elindítottuk a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Szombathelyi Iskolákért programunkat, aminek elsődleges célja a helyi iskolák diákjainak mérkőzés látogatásának biztosítása volt.

A program legfontosabb célja, hogy a gyerekeknek élményt adjunk, egy lehetőséget, hogy testközelből megismerjék azokat, akiknek szombatonként szurkolni szoktak. Az iskola-látogatás másik feladata, hogy korosztálytól függően olyan témákról beszélgessünk velük, ami érdekli őket, és természetesen a közös játék sem maradhat el.

Az idei szezon első bevetésén a Gothard Jenő Általános Iskolában jártunk, ahol Keller Ákos, Kovács Benedek, Tanoh Dez András, és Matthew Tiby töltött el 2*45 percet.

A program következő résztvevője az Oladi Általános Iskola, akiket péntek délelőtt látogatunk meg. A mostani alkalommal Antonio Jordano, Boris Barac és Takács Zsolt vesznek részt a 2*45 perces beszélgetésen.

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

Volt egy 5 perces periódusunk, ami nem tetszett, de összességében elégedettek lehetünk! – Hallgasd meg a tegnapi mérkőzésünk sajtótájékoztatóját!

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ALBA FEHÉRVÁR ELLENI MÉRKŐZÉSRE!

Nem okozott problémát a hibátlan mérleg megőrzése: Sopron – Falco 56-82

JÓ LESZ VISSZATÉRNI SOPRONBA, DE MOST FALCO GYŐZELEMÉRT KÜZDÖK!

NÉZD VISSZA PERL ZOLTÁN 1000 PONTJÁNAK LEGSZEBBJEIT! – 15 PERCBE SŰRÍTVE

PERL ZOLTÁN TOVÁBBRA IS A BL MVP LISTÁJÁN!

IRÁNY SOPRON – 3 ÉRDEKESSÉG A SZOMSZÉDVÁRI RANGADÓNK ELŐTT!

NÉZD VISSZA A TEGNAP, AEK ATHÉN ELLENI BL MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

TÖRTÉNELMI MÉRFÖLDKŐ: PERL ZOLTÁN ELÉRTE AZ 1000 PONTOT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

TÖBB LEHETŐSÉGÜNK IS VOLT, SAJNOS NEM TUDTUNK ÉLNI EZEKKEL….NÉZD MEG TEGNAPI BL MECCSÜNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Szoros meccsen fájó vereség: Falco – AEK Athén 66-72

EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN LÉPHETÜNK PÁLYÁRA!

Injury Report: Tanoh Dez András

AZ AEK ATHÉN MECCS FÉLIDEJÉBEN LESZ AZ SKC ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

HOLNAP DEBÜTÁL A FALCO CardZONE

A TAVALYI DÖNTŐS ÉS MVP ÉRKEZIK SZOMBATHELYRE – 3 ÉRDEKESSÉG AZ IDEI AEK ATHÉN-RÓL!

HETI MENET 11.02-08.

NÉZD VISSZA A VASI KLASSZIKUST 4 PERCBEN!

NÉZZ BE A KULISSZÁK MÖGÉ – FALCO ON TOUR (KÖRMEND)

Sárga-feketében a hétköznapokon is – Ismerd meg csapatunk merchandise kínálatát!