Milos Konakov: Igyekeztünk jól felkészülni erre a meccsre, amely nagyon fontos volt mindkét csapatnak. Ennek ellenére gyengén kezdtünk, ellenfelünk hatalmas intenzitással, fizikailag kemény játékkal nyitott, emiatt kellett kikérnem öt perc alatt két időt is. Ezek után folyamatosan javultunk fel, védekezésben megtaláltuk a választ a Reggiana nagy fizikai erőkifejtésére. Csalódott voltam, mert eleinte nem járattuk a labdát, aztán viszont 25 gólpasszig jutottunk, és a palánk alól is sok pontot szereztünk. Nem adtuk fel egy pillanatig sem, megmutattuk a karakterünket, és köszönet a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket.