A bajnoki döntő második összecsapásán szoros első félidő után a harmadik negyedben kicsit nyílt az olló, de a hajrá elképesztő izgalmakat és dudaszós hazai triplát hozott. Meglepő vereséget szenvedtünk, hiszen a negyedik játékrész elején már 15 ponttal is vezettünk. Nagy bravúrra lenne szükség, hogy fordítsunk. Az 1.negyed Popvics zsákolásával startolt, aztán Váradi Beni kintről talált...Read More
A bajnoki döntő első meccsén csak az első és a negyedik negyedben voltunk méltó ellenfelek. Sajnos szinte semmi nem esett be a köztes 20 percben, így kedden Szolnokon kell javítani. Az 1.negyedben Somogyi szerezte az első kosarat, erre a mi Marvin Clarkunk kintről felelt, 3-2. Aimaq és Subotic középtávolija és Lukács távolija következett, majd Popovics...Read More
Az alapszakasz záró meccsének első 10 percében fej-fej mellett haladtunk az Olajjal, míg a második játékrészben 10 pontos előnyt építettünk ki. Aztán a harmadik negyedben megléptünk, a záró etápban pedig megőriztük tisztes előnyünket. A meccset Popovic 23 ponttal, csapatunk pedig 26/26-tal hibátlanul zárta az alapszakaszt. Az 1.negyedet radovanovic és Somogyi pontjaival kezdte a hazai gárda,...Read More
A Magyar Kupa negyeddöntőjét jól kezdtük, már 18-10-re vezettünk az első negyed közepén, majd 14 pontot szórtak sorozatban a szolnokiak. Miután rendeztük sorainkat, minimális különbséggel de az első és a második negyedet is hoztuk. A második félidőben aztán rátettünk egy lapáttal és magabiztosan jutottunk a kaposvári elődöntőbe. Az 1.negyed Popovics pontjaival kezdődött, majd Tiby is...Read More