Az elődöntő harmadik összecsapásán az első és a második játékrész is szorosan alakult. Aztán a harmadik negyedben döntöttünk és a negyedik játékrészben is rátettünk még egy lapáttal, s ezzel igazán könnyed játékkal jutottunk újra a fináléba. Az 1.negyedben Bognár Kristóf ziccerével szereztünk vezetést, Kristóf újabb kosara után Bigelow hármasával lett 4-7. Büntetőink után 6-7-re változott...Read More
Az elődöntős párharc második meccsén is érvényesítettük erőfölényünket és nagyon magabiztosan győzni tudtunk, Perl Zoltán 21 pontig jutott. A rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén Zalaegerszegen szerepeltünk, a párharc 1-0-s vezetésünkről folytatódott, miután szombaton hazai pályán 94-62-re győztünk. Az 1.negyedben a hazai kedvencek csak 10-8-ig vezettek, onnantól futottak az eredmény után. A kezdeti bizonytalanság után gyorsan rendezte...Read More
Az elődöntős párharc első meccsén, szoros első negyed után léptünk meg és a félidőben már 14 pont volt az előnyünk. A harmadik játékrészben megszórtuk a vendégeket, majd a záró 10 percben Perl és Diggs extrájával ütöttük ki az ősi riválist. Az 1.negyed Clark triplájával indult, majd Garrett és Keller I. reagált, Bognár K. egalizált, 5-5....Read More