Tanoh Dez András sárga-feketében folytatja!

Az 1 és 2-es poszton bevethető fiatal játékos 2 éves szerződést írt alá!

Csapatunk Ügyvezető Igazgatója, Gráczer György így értékelt a bejelentés után.: „Örömmel tájékoztatom a Falco szurkolóit, hogy a Honvéddal való megegyezés után sikerült leigazolnunk Tanoh Dez Andrást. Andris véleményem szerint a magyar bajnokság egyik legtehetségesebb játékosa, így nagyon örülünk, hogy sárga-feketében folytatja.”

A 21 éves 190 centiméter magas játékos a tavalyi szezonban mutatkozott be az NBI/A csoportjában. András annak a Budapesti Honvédnak volt az alapembere, ahol nemcsak a magyar játékosok szerepeltetése élvez prioritást, hanem hogy fiatal tehetségeik is folyamatos lehetőséget kapjanak. Ezzel élt is új szerzeményünk, aki 33 mérkőzésen lépett pályára, és átlagban 27 percet játszott, ez idő alatt mérkőzésenként 12 pontot, és 3,8 lepattanót szerzett, mellette 1,4 gólpasszt is átlagolt. Legjobb mérkőzését pont a bennmaradást bebiztosító Nyíregyháza elleni siker alkalmával játszotta, amikor 27 pontot dobva csapat legeredményesebb játékosa volt, sőt ezen a mérkőzés leszedett 6 lepattanót és 2 labdát is szerzett.

Milos Konakov így nyilatkozott Tanoh Dez Andrásról: „Egy nagyon atletikus játékosról beszélünk, aki a kora ellenére kifejezetten jól helyt állt első felnőtt A-csoportos szezonjában. Tavaly azt is megmutatta, hogy védőoldalon sincsen elveszve, és komoly potenciállal rendelkezik a támadóoldalon. Mivel nem egy kész játékosról beszélünk, vannak még fejlesztendő részek a játékában, ezért is gondolom, hogy ez mindkét félnek egy jó együttműködés lehet. Sok munka áll András előtt, de nagyon bízunk benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeinket!”

További információ, hogy 2 saját nevelésű játékosunkkal Sövegjártó Ábellel, és Verasztó Péterrel is sikerült szerződést hosszabbítani. Ábellel 2 éves, míg Petivel 1 éves szerződést kötöttünk.

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

HETI MENET 06.17-23.
2024.06.17.
Új projekt, új eredmények
2024.06.11.
HETI MENET 06.10-16.
2024.06.10.